Na, most hogy napi szinten futok rá arra, hogy minden jóérzésű embert aggaszt a social media commentcsatornáiból feltartóztathatatlanul felbugyogó emberi mocsok, elérkezettnek láttam az időt, hogy jómagam is pár gondolat erejéig megpróbáljam megvilágítani, hogy mi is az valójában, amit itt látni vélünk. A téma alapos körbejárásához mindenkinek minimum hónaljig érő halászcsizmát javaslok, de aki komolyan szeretne megmártózni benne, annak mindenképpen a nehézbúvárfelszerelés az adekvát viselet.

Abban azt hiszem nincs vita közöttünk, hogy az egész jelenség abból deriválható, hogy minden valós következmények nélkül történik egy commentfalon. Ha minden gyíkarcnak jó esélye lenne rá, hogy egy verőfényes délutánon Jay és Néma Bob becsönget hozzá, hogy hasonló színvonalon kérje rajta számon az elhangzottakat, akkor merőben máshogy alakulnának a dolgok. Néhány fogorvos biztosan könnyebben törlesztené a diákhitelét. Ettől persze mindannyian elhatárolódunk, gyalázatos civilizáció-ellenes bűn volna a megtorlásra bíztatni bárkit is. A hiba nem az ön készülékében van; valahol ül egy másik ember egy kényelmes fotelben, aki a mindennapos nyomorával terhelt végtelenségig frusztrált lelkével képtelen megérteni, hogy csak azért, mert megtehetjük még nem szarunk a szőnyegre.

A kibertérben nem úgy érvényesülnek a szabályok, mint a mindennapok valóságában. Valószínűleg pont attól lett annyira szabad, hogy elképesztő sebességgel fújódott fel; amikor kicsi volt nem jutott eszébe senkinek szabályokkal zsugorítani, most meg már akkora, hogy senki nem tudja, hogy melyik végéről kellene egyáltalán nekikezdeni. De mint minden érmének, ennek is két oldala van: egyrészről létrejött az emberiség összes tudását felhalmozó, mindenki számára elérhető kollektív tudat, másrészől pedig az a végtelen nyomor, amit a commentfalakon tapasztalhatunk, a kollektív tudattalan, az ösztönvilág. Mindkettő ugyanannak köszönhető: a szokásos lelkiismereti kérdések teljes zárójelbetételével működtetjük az egész kibervilágot. Összehasonlíthatatlan a lelkiismereti következménye egy könyv letöltésének és annak, hogy a fizikai térben bemész a Libribe, és kihozod a kabátod alatt, ahogy egészen más egy commentfalon valakinek a kurva anyjának a felgyújtására bujtogatni, mint tenni ezt a hétköznapokban.

Ezt a jelenséget egyébként elég nehéz az Internet számlájára írni. Valahogy az élet minden területén egyre szembeötlőbb a lelkiismeretnélküliség térnyerése, legyen szó politikáról, vállalatok működtetéséről, reklámokról, vagy éppen arról, hogy milyen szórakoztató tartalmakat választunk magunknak: több, mint húsz éves a reality műfaj ámokfutása, ami emberek millióinak kínálja más embertársaik módszeres megalázásával a napi önigazolás dózist, hogy na, lehet, hogy a világon semmire nem vittem, de azért ekkora szar mégsem vagyok. Pedig de. Ez ugyanis az amfiteátrumok és a gladiátorharcok civilizációs színvonala, és bárki, aki ehhez méri magát azelőtt elveszítette a játékot, hogy az egyáltalán elkezdődött volna.

Én azt gondolom, hogy az egy nagyszerű vívmány, hogy van lehetőségünk egymással megosztani a gondolatainkat, és ebbe az is beletartozik, hogy reflektálunk egymásra. Ez a lehetőség viszont érvénytelen marad, ha nem tartozik hozzá megfelelő felelősségérzet. Tudom, hogy a rendszer sem tökéletes, nehéz érvényesnek lenni egy olyan világban, ahol a tartalom hitelességének az egyetlen mérőszáma a lájk, ami mögött pontosan annyi a fedezet, amennyi a kattintásba befektetett energia. (Ne is keresd, annyira elhanyagolható, hogy semmilyen kalóriatáblázatban nem fogod megtalálni)

Nem megoldás sem az önkényes moderáció, sem a commentfal letiltása, ezek csupán komolytalan kísérletek a szőnyeg alá söprésre, de aki nem teljesen bolond, az tudja rég: nincs ott már több hely. Az egyetlen dolog, ami segíthet rajtunk, ha megtanuljuk saját magunkat moderálni.