Többen kérdeztétek, hogy miért indítottam ezt a blogot. Erre többféle válaszom is van. Egyrészről talán többen tudjátok rólam, hogy nem ez az első ilyen próbálkozásom, bár korábban nem törekedtem rá igazán, hogy ezek a gondolatok szélesebb közönség előtt is megméressenek. Az írást mindig is egy jó lehetőségnek tartottam a fejemben kavargó dolgok rendszerezésére; talán egy ötletnek az az első igazán jó megmérettetés, ha leírja az ember, mert gyakran az ilyen rendszerezés közben meg is cáfolódik. Ezek amolyan "hülye kérdések", amiknél az ember már az előtt elkezdi szégyelni magát, hogy befejezi a mondatot. Máskor ennek pont az ellenkezője történik; néha egy helyes kérdés indikálja is a megoldást.

Nos, hát lényegében erről van szó. Kérdéseim vannak, amikre megpróbálok válaszolni. Elnézést kérek mindazoktól, akik ennél markánsabb ars poeticára számítottak, de úgy gondolom, hogy olyan korban élünk, amikor a kérdésekre és a vitákra égető szüksége lenne, a "hagyjuk, és ne firtassuk" hozzáállás mára olyan luxus lett, amit kevesen engedhetnének meg maguknak. Ennek ellenére elég sokan megengedik. Ezen a ponton azonban szeretném kijátszani a végtelen optimizmus kártyát: az univerzum összes sötétsége sem lenne képes egyetlen kis gyertya fényét kioltani. Nekem megvannak a magam példaképei. Bizonyos emberek képesek úgy véleményt nyilvánitani, hogy közben elég ügyesen formálják is azt. Nem életérzéseket árulnak, ha kell bármikor feláldozzák a formát, ha a tartalmat kell megvédeni; és sohasem fordítva. Na ez az, amit igazán példaértékűnek gondolok.

Kérlek ne értsétek félre a gyertya metafóráját: nem vagyok olyan öntelt, hogy azt gondoljam, hogy nekem kell elhozni az életetekbe a fényt, épp ellenkezőleg. Igazi eredménynek azt tartanám, ha a saját kérdéseim és esetleges válaszaim arra ösztönöznének Benneteket, hogy Ti is hangot merjetek adni a sajátjaitoknak, akár egy ilyen fórumon, mint ez a blog, akár egy teljesen másikon, amit arra alkalmasabbnak tartotok. Nagyon egymásra vagyunk utalva. Ha mi nem vagyunk képesek feltenni a jó kérdéseket magunknak és egymásnak, akkor majd megteszik helyettünk olyanok, akik hozzácsomagolják a számukra előnyös válaszokat is. Csak egy példa: és akkor engedjétek meg, ebből az alkalomból megragadjam a lehetőséget, és mocskolódjak kicsit: A Cofidis marketing igazgatója nem forgolódik éjjel álmatlanul a saját izzadtságában, hogy Te hogyan fogod finanszírozni az ünnepeket, meg az újévet. Nem bizony. Ha így volna, valószínűleg azt mondaná: "Hé haver, hagyd már ezt a sok szarságot, minek ez a túlköltekezés?!" Ehelyett azt kérdezni, hogy nem volna-e sokkal kényelmesebb, ha leszarnál az egészet nagyívben, és felvennél egy fasza kis hitelt, hogy ne kelljen már az anyagiakkal babrálni? Akarod te, hogy aprópénz-számolgatásról szóljon a szeretet ünnepe? Ugye nem? Ezeknek a férgeknek olyan érzés lehet kiejteni a szájukon a "túlköltekezés" szót, mintha egy leprással kellene smárolniuk.

Engem bosszant, hogy folyamatosan madárnak néznek, és hogy bepalizhatnak mindenkit, akihez önhibájából, vagy önhibáján kívül nem jut el a megfelelően könyörtelen rendszerkritika. Nem igaz, hogy mindenki mindenkinek farkasa, és hogy a legjobb dolog amit tehetünk az, hogy mentjük az irhánkat. Az ember lelkét nem lehet elkülöníteni az emberiség lelkétől, ahogy a halat nem lehet leválasztani a rajról. Egyedül mind megdöglünk. Ha a gondolataim száz emberből csak kettőt arra ösztönöznek, hogy beszélgessen, vitázzon, érveljen, éljen kritikával, akkor az erre fordított energia számomra már nem volt eltékozolt.

Zárszóként olyan emberek munkájából szeretnék idézni, akik bizonyos értelemben példaképeim amiatt, mert bebizonyították, hogy nincs olyan alantas forma (még a szinkronparódia sem), amelybe ne lehetne komoly kritikát és minőségi tartalmat injektálni, ráadásul nagyon szórakoztatóan:

"Tudom, hogy ott vagytok valahol: hogy hallgattok, és tűrtök; nap mint nap, még ha nem is mindig tudtok róla. De eljöttem, hogy segítsek. Hogy elhozzam a világot, ahol a zene nem lakodalmas, a mozi nem multiplex, a mosópor nem intelligens, és a telefonod nem hazudik... szavak nélkül. Egy világot, ahol a hűségről nem a nyilatkozat jut eszedbe, és a kávé nem a legtöbb, mi adható. És hogy tisztán lássatok: adok nektek testvért, aki nem nagy, és világot, ami nem való."

(Lengyel Balázs és Mészáros Balázs | A Vektor)